„- Látod, hogy már megint mi történt? – P. kérdezi  M-től. – Olyan nehéz így teljesítenem, hogy közben csesztet a főnök. Már megint számonkért, hogy mit csinálok, pedig jobban tenné, ha inkább Z-nek a körmére nézne rá. Most komolyan … te is így látod?

– Nézd, nem inkább a főnökkel kellene ezt megbeszélned? – javasolta M.

P. elégedetten és ugyanakkor sértetten lépett tovább a következő irodába.

– Épp most beszéltem M-mel és ő is egyetért, hogy milyen szar helyzetben vagyok a főnök miatt. Engem csesztet, pedig inkább Z-t kellene, vagy H-t. Van vaj a fülök mögött, ennyit mondhatok …– P. panaszkodott K-nak még fél óra elteltével is. Majd ment még egy kört, hogy kifüstölögje magát a többi kollégának is.”

Ismerős a fenti szitu? Előfordult már Nálatok is? Nos, a helyzet az, hogy ezt hívjuk szociális fertőzésnek, amikor valakit ér egy általa sérelemnek érzékelt helyzet, s ahelyett, hogy az érintett személlyel beszélné meg, inkább körbejárja az egész céget, s mindenkinek elpanaszolja a bánatát. Nos, ez nem igazán buli, s képes egy ember is megölni a jó munkahelyi hangulatot egy ilyen toxikus körrel.

Járjuk körbe egy kicsit ezt a témát!

Minden munkahelyen vannak nehezebb és könnyebb időszakok, vannak konfliktusok, egyetnemértések, ellentétek. A kérdés csupán annyi, hogyan boldogul az egyén ebben a helyzetekben, hogyan kezeli a stresszt. Nos, azon túl, hogy mindez mentális erőnlét kérdése is, vannak biológiai folyamatok, amikkel ha nem vagyunk tisztában, akkor sokkal nehezebb dolgunk van. Tudatosnak lenni önmagunkkal szemben, felismerni a testi és érzelmi reakcióinkat, és kezelni azokat, nem is annyira egyszerű. Nagyfokú önreflexióra van szükség, tudatosságra, s arra, hogy merjünk szembe nézni saját magunkkal.

Fontos tudni, hogy akkor, amikor belecsöppenünk egy stresszes helyzetbe, legyen az egy vita egy kollégával, ügyféllel, főnökkel, vagy egy számunkra nagyon nehéz és új feladat, akkor olyan hormonok árasztják el a testünket (adrenalin, kortizol), amik miatt fizikai reakciók indulnak el, és ezek hatással vannak az észlelésünkre. Mindez az jelenti, hogy nem vagyunk képesek teljes egészében észlelni a helyzetet, nem hallunk meg minden szót, amit a másik mond, vagyis kialakul egy torz észlelés, aminek a középpontjában mi magunk vagyunk. Olyat hallunk ki, amit a másik nem szándékozott mondani, félreértünk szavakat, más érzelmi töltettel rögzítjük, mint ahogy az elhangzott, és sokszor nem halljuk meg a másikat. Ennek a biológiai folyamatnak érdemes a tudatában lenni.

A másik fontos tény, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy a sérelmünket gyorsan elmondjuk másoknak is, ezzel szövetségeseket keresve, akik megértenek minket, akik egyetértenek velünk, akik visszaigazolják, hogy jogos a sérelemmel kapcsolatos dühünk, rossz érzésünk. S miközben körbe-körbe járunk, és panaszkodunk, nem vagyunk tudatában, hogy szociálisan fertőzünk.

Nos, ez a toxikus magatartás nem buli.

Több szempontból se. Egyrészt azért, mert nem a valóságról panaszkodunk, hanem a hormonok által eltorzított valóságról. A mi dühünkkel és rossz kedvünkkel mások jó hangulatát mérgezzük és elvesszük a jogukat attól, hogy jól érezzék magukat. Kijátszuk a másik felet, hiszen a háta mögött panaszkodunk, kellemetlen helyzetbe hozva azt, aki meghallgat. Méltatlan minden résztvevővel szemben.

Felmerül tehát a kérdés, hogy akkor mit lehet kezdeni ezzel a dologgal?

Először is már a helyzetben nyakon kell csípni magunkat, hogy felment a pumpa és nem biztos, hogy jól látjuk a helyzetet, nem biztos, hogy igazunk van. Az első elem tehát az, hogy meg kell nyugodnunk, lentebb kell vinnünk a pulzust és meg kell várni, hogy visszaálljon a harmónia a belsőnkben.

Ezután pedig nagyon higgadtan megbeszélni a dolgot a másik féllel, s nem a háta mögött kibeszélni és panaszkodni másoknak. Itt lényeges pont, hogy azzal a feltételezéssel érdemes élnünk, hogy a másiknak semmi rossz szándéka nem volt velünk szemben. A bizalom, a tisztelet és a szeretet szemüvegén érdemes kommunikálnunk, mert csak így tudunk érdemben előre lépni. Minden helyzetben érdemes szem előtt tartanunk, hogy a kapcsolatunk a másik személlyel ne rosszabb, hanem ugyanolyan, vagy jobb legyen, mint a beszélgetésünk elején.

Légy tudatos a testeddel és a mentális folyamataiddal kapcsolatosan, és ne félj attól, hogy megvizsgáld önmagad helyzetekben: hogyan viselkedtél, milyen gondolatok voltak a viselkedésed, tetteid mögött, és milyen érzelmek mozgatták a gondolataidat.

Nem könnyű szembenézni önmagunkkal, viszont hosszú távon nagyon megéri.

Szilágyi-Bécsi Timi tollából 🖋